A zöld ereje_negyedik fejezet
Megérkezés az egyetemre
- Hé, Lola, gyere, ezt meg kell nézned! - kiáltott oda az ülésen szendergő lánynak Tony.
- Hogy? Ja, megérkeztünk? - riadt fel Lola.
- Igen, most megyünk be a városba, de nézd, milyen szép minden!
Tényleg gyönyörű látvány volt, főleg egy New York-i lánynak, aki eddig bárhol járt, mindig szeméttelepek fogadták. A vonat mintha szállt volna a víz felett, ahogy a kikötő feletti oszlopokra erősített síneken közeledett a város felé. Érdekes módon a tenger itt nem tűnt annyira barnának, olajosnak és szemetesnek, mint bárhol máshol. Persze nem magától volt tisztább a víz, az évek során Kalifornia, azon belül is a San Diego-i egyetem fiatalsága tett még bármit is a bolygóért. Az egyetemek különösen nagy szabadságot kaptak, nem igazán ellenőrizték őket a felsőbb hatalmak. De nem is érdekelte volna őket, ha tudják, hogy a bolygó megmentésén fáradoznak, hiszen szerintük az már veszett fejsze nyele. Ezen kívül a San Diego-i egyetem híres volt még arról is, hogy a többi intézménnyel szemben a lediplomázott tanulóknak az első kérdése nem az volt, hogy hogyan juthatok el a Földről? Az egyetemnek volt egy titkos szövetsége, s a szövetség tagjai azon dolgoztak, hogy a bolygót élhetővé tegyék. Sok boldog család és ember élt szerte Kaliforniában, akik már évek óta lázadásról suttogtak. Persze erről Lola, aki egyelőre a békés megoldást várta, semmit sem tudott. Azt sem, hogy a titkos társaság irodájában már ott lapul Tony jelentkezési lapja is.
- Ez elképesztő! Milyen jó lehet itt élni! - sóhajtott Lola, majd elnevette magát. - Hülye vagyok, el is felejtettem, hogy mától én is itt élek. Illetve, el sem hiszem!
- Pedig ez így van, hidd csak el! - mondta büszkén Tony. - Megdolgoztál érte, csak rajtad múlt, hogy idáig eljutottál.
- Köszi, ez jólesik. - mosolygott meghatva Lola. - De azért nélküled nem ment volna.
- Jó, inkább szálljunk le, mert megérkeztünk! Na, gyere már! - Tony elég nehezen viselte a dicséreteket.
Lola és Tony leszálltak a vonatról, és vidáman indultak el az egyetemi kollégium irányába. Szívesen sétáltak, és persze taxit hívni egy vagyonba került volna. Azért az út mégis hosszúnak bizonyult. Lola nevetve meg is jegyezte, hogy San Diego túl nagy város neki.
- És akkor New York mekkora volt? - nevetett Tony.
- Jó, de New Yorkban csak a ház és a közeli vasút közötti utat kellett megtennem nap tartani mindig sétálni.
- Persze, de mit tehetnénk? - Vonta meg a vállát Tony.
- Vehetnénk biciklit.
- Persze...-Hagyta rá Tony.
A kollégium épülete óriási volt, Sok ablakkal és gyönyörű vörös téglafallal. Amikor beléptek az épületbe Tony így szólt:
- Oké, ott van az a recepció-szerű pult, ott megmondják hova kell menned, de ha jól emlékszem a harmadik emeleten van a szobád.
- Hogy? Nem egy lakásban leszünk?-Kérdezte ijedten Lola.
- Lola, ez egy kollégium. Mit vártál? Itt csak szobák vannak, fiúk, lányok külön...
- Úristen! Oké, nem tudom mit gondoltam. Akkor lesz szobatársam is?
- Aha, de nyugi, ő is most kezdi az egyetemet és asszem ő is fiatalabb a többieknél. Jófej lesz.
- Remélem.-Rágta a szája szélét Lola, és elindult a recepciós pult felé.