A zöld ereje_hatodik fejezet
Egy rejtély nyitja
Lola és csapata vidáman ettek, Leorának igaza volt, különösen finom volt az étel, nagyon jól szórakoztak is. Persze nem sok komoly témáról volt szó, inkább csak ismerkedtek.
A desszert fogyasztása közben már több szó esett a környezetvédelemről. Daniel hozta fel a témát:
- És mondd, Lola, milyen környezetvédelmi tüntetéseken és rendezvényeken voltál már korábban?
- Én? Mármint én ... én azt hiszem, még soha nem voltam ilyesmin - válaszolt összezavarodva Lola. Hiszen New Yorkban, ahol minden sarkon szemétkupacba botlott, soha nem tartottak ilyesmit.
- Soha? Soha? Biztosan jó helyen jársz? Mi itt igazi környezetvédők vagyunk, nem kislányok, akik a biztonságos négy fal között arról álmodoznak, hogy megmentsék a bolygót! - kapta fel Daniel indokolatlanul a vizet.
- Hé! Én sem ilyen vagyok! - háborodott fel Lola - Tony is tudja!
- Ja, persze, még gyáva is vagy, rögtön Tonyhoz menekülsz, amint vitahelyzet van!
- Daniel! Állj le! - mondta csöndesen, de határozottan Tony. - Ez nem verseny, mindenkinek össze kell fognia. Amúgy meg nem mindenkinek volt könnyű gyerekkora. Lola és a szülei napi 11 órát dolgoztak, hogy legyen pénzük ételre! Ha azt gondolod, hogy mindenki ugyanúgy tehet a Föld megmentéséért, akkor naiv vagy, és még csak meg sem próbálsz messzebbre látni magadnál. Nincs benned semmi együttérzés?
- Nincs rá idő - legyintett Daniel - Addig kell cselekedni, amíg még lehet.
- Tudod mit? Menj a francba, te önző barom! - pattant fel Lola, és kiviharzott a büféből.
- Most komolyan, ez volt a célod? - mondta szemrehányóan Rebecca.
- Igen, ez most mire volt jó? - kérdezte Emiko is.
- Még ti is rám támadtok? Azt hittem legalább bennetek bízhatok! - kiabált tovább Daniel.
- Daniel! Elveted a sulykot. Lola még csak most érkezett a városba. Fáradt és minden új neki. Nem kellett volna így felzaklatnod! - szólalt meg Leora.
Daniel kiesett a szerepéből. Habár a többiek is ugyanezt akarták neki megmagyarázni, Leora szava többet ért. Azonnal elszégyellte magát, és így szólt:
- Igazad van. Kimegyek, és beszélek vele.
Lola odakint ült a büfé lépcsőjén. Daniel leült hozzá.
- Sajnálom. Nem kellett volna ilyen harciasnak lennem!
- Most már mindegy, szemét voltál. Meg amúgy is: honnan tudod, hogy a családom nem tett semmit a Föld megmentéséért?
- Sajnálom! Igazad van, nem tudhatom. Hisz miért ne lehetne, hogy mondjuk a nagymamád éppen egy hihetetlen nagy környezetvédő volt - csipkelődött Daniel.
Lola váratlanul fölkacagott.
- Mi az? Hé, Lola! Miért nevetsz? - kérdezgette kissé ijedten Daniel.
- Jaj ... sajnálom, nem akartalak megijeszteni. De, az a helyzet, hogy ráhibáztál.
- Tessék?
- Igen, igen - nevetett Lola megállás nélkül.
- Most komolyra fordítva a szót! Mesélj el mindent!
- Rendben. Szóval nekem a nagymamám tényleg környezetvédő volt. A kertjében pedig növényeket gondozott.
Daniel megszólalni sem tudott, tágra nyílt szemmel bámult Lolára.
- Igen, hihetetlen, de igaz. Senki nem tudja, hogy hogyan, de sikerült neki. Rengeteg jegyzete és könyve volt a környezetvédelemről, ezeket rám és Tonyra hagyta.
- Rád és Tonyra? A nagymamád honnan ismerte Tonyt?- csodálkozott Daniel.
- Ezt úgy érted, hogy neked nem mesélt Tony a szüleiről?
- Nem, még soha.
- Hát akkor elmondom: A nagymamám fiatalon házasodott meg, ennek ellenére nagyon szerették egymást a nagyapámmal. Nemsokára pedig megszületett az anyám. Mikor anya 5 éves volt, a nagypapám hirtelen beteg lett, és egy év hosszú küzdelem után meghalt. A nagyanyám nagyon erős nő volt, igyekezett a fájdalmát nem kimutatni, az életet pedig pozitívan nézte. Mindig is szeretett volna örökbe fogadni egy fiút, és a nagyapám halála után egy évvel megérkezett Tom, aki 4 évesen vesztette el szüleit. Tomot a nagymamám édes gyermekeként nevelte. Mikor Tom felnőtt, beleszeretett egy lányba, nem sokkal később, pedig a világra jött Tony. Igen, ez a Tony. Tom autóbalesetben halt meg, Tony anyja pedig otthagyta a nagymamámnál Tonyt, és soha nem láttuk többé. A történet nagyon tragikusnak hangzik, de valójában a nagyanyámnak és nekünk is nagyon boldog életünk volt. Én mindig is úgy éreztem, hogy a nagyi Tonyt szereti jobban, de azt hiszem csak az zavart, hogy Tony és ő nagyon hasonlítottak. Hisz mindketten sokat szenvedtek. Ezért volt az, hogy ha a nagymama ránézett Tonyra, úgy érezte, a tükörbe néz. Igen, tükör... - lamentált Lola - Milyen érdekes találmány, nem? Hisz nem csak arra jó, hogy magunkat nézegessük, akár a fényt is vissza tudja tükrözni. A fényt. A fény! Daniel, tükrök! A nagymamám titka! -kiáltott Lola, és már rohant is be az étterembe, nyomában Daniellel.
- Tony! Tükrök! Ez a titok nyitja!
Így derült fény a titokra, melyet a nagymama oly sokáig őrizgetett. Tükrökkel oldotta meg, hogy a fény elérje a növényeket. Most már csak az a kérdés, sikerül-e Lolának és barátainak végrehajtani a feladatot, megmenteni a Földet?
Sziasztok! Ez a fejezet az utolsó a Zöld ereje első részéből. Remélem élveztétek a történetet, mint azt már egy régebbi bejegyzésemben elmondtam, 5 ilyen, 6 fejezetes részből áll a regényem (még nincsen kész, de a cselekmény már megvan :), ezeket szeretném majd továbbra is megosztani veletek. Nem tudom, hogy hogyan lesz időm írni, jön az év vége, a tervek szerint visszamegyünk a suliba, szóval nem tudom mennyi időm lesz. Az viszont biztos, hogy lesz hetente bejegyzés, annak ellenére is, hogy lehet, hogy a novella megosztásában kis szünetet fogok tartani. Köszönöm, hogy elolvastad a kisregényem első részét, ha tetszett kérlek oszd meg, hogy többekhez is eljuthasson :)