Herman Ottó

2021.04.26

Herman Ottó 1835. június 26-án született, a felvidéki Breznóbányán. Élete során rengeteg tudományággal foglakozott, hogy csak párat említsek, politika, néprajkutatás, régészet és természettudomány. Sok helyen és sokszor halljuk Herman Ottó nevét, mégis úgy gondolom nem vagyunk eléggé tisztában, mennyi mindent köszönhetünk neki és a munkásságának. Számomra Herman Ottó nagyon különleges személy. Egyszer, a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, 2-3 éve hallottam a nevét Ezt az eseményt minden évben, Gödöllőn, rendezik meg (ja, amúgy ezt azért említem így, mert én itt élek :) Mivel már sokszor és sok helyen halottam ezt a nevet, a fesztivál után utánanéztem és azóta is egyik példaképemnek tekintem őt. Később, (nem véletlenül) egy Herman Ottó idézetet választottam a blogom jelmondatának (ezt láthatjátok a főoldalon). Legutóbb pedig akkor találkoztam a nevével, amikor a rákosi viperáról olvastam egy cikket a National Geographic-ban, és megtudtam, hogy ő fedezte fel a rákos-patak mellett, ami szintén átfolyik Gödöllőn is. Mindenesetre én nagyon tisztelem és szeretem Herman Ottót és már régebben megfordult a fejemben, hogy fogok róla egy bejegyzést írni, most pedig ennek is eljött az ideje :)

Családja szász származású volt, magyarul is csak 7 éves korában tanult meg. Tanulmányait Miskolcon kezdte, 12 évesen. Csupán 13 éves volt, amikor kitört a szabadságharc, ám ő mégis katonának állt volna, ha nem küldik el, fiatalkorára hivatkozva. Nem sokkal ezután halláskárosodást szenved, egy tüdőgyulladás során. Miskolc után, a fiatal tehetség Bécsben, a politechnikumban folytatta tanulmányait, de édesapja korai halála miatt a család elszegényedik, így ezt az iskolát nem tudta befejezni. Géplakatosként dolgozni kezd, de közben minden szabadidejét a madarak, rovarok és pókok tanulmányozásának szenteli. 1857-ben 12 évre besorozzák, de 4 év után leszerel. Ezután Észak-Olaszországba megy és csatlakozik az olasz szabadcsapatokhoz. Később Kőszegen alapít fotográfus céget, de az üzlet nem ment elég jól. Szerencsére nem sokára elnyerte a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátori állását. Kolozsvárott sokat járt színházba, és (halláskárosodása miatt) mindig az első sorban ült, ahol nem csak, hogy rendesen hallott, de jól látott is, nem mást mint Jászai Marit. Ottó egy éven át udvarolt Jászai Marinak, de végül szerelmük véget ért, mert Mari a Nemzeti Színházban kezdett játszani. Ezek után politikai újságíróként dolgozott, inkább kisebb cikkeket írt, de voltak nagyobb és botrányosabb kijelentései is, például, hogy szimpatizál a Párizsi Kommünnel. 1875-ben a Magyar Nemzeti Múzeum állattárában lesz őrsegéd. Ekkor, óriási munkával megírta Magyarország pókfaunáját és a magyar halászat történetét. Mindeközben még politikai munkálkodásra is volt ideje, több város országgyűlési képviselője is volt és sokszor felszólalt a természettudományok terjesztésének érdekében. 1885-ben megházasodott, Borosnyay Kamillát vette el, aki mindig segítette és támogatta nagyothalló férjét, ám önálló karriert is befutott, méghozzá írónőként. Ekkor Ottó már idős ember volt, sokszor szomorkodott, hiszen annak ellenére, hogy mennyi mindent csinált, diplomája mégsem volt, ez pedig nagyon bántotta. 75 éves korától kezdve, amikor elütötte egy villamos, már visszavonult életet élt, de még mindig írt. 1914. december 27-én pedig, szívbénulás következtében elhunyt.

Munkásságának jelentősége talán még így sem teljesen érthető. Hisz az előbb felsoroltakon kívül még annyi mindennel foglakozott és olyan sok dolgot kutatott! Szerintem egészen elképzelhetetlen a mai világban, hogy valakinek ennyi mindenre legyen ideje. Pedig nyilván a 19-20. században is el kellett tartani magát az embernek, ez nem volt másképp. És bár igaz, hogy Herman Ottónak nem volt gyermeke, mégis sokkal több dologra volt ideje, mint nekünk. Hogy ez hogyan lehetséges? Egyszerű: nem volt Netflix, facebook, instagram, tiktok, youtube és még sorolhatnám. Természetesen én is használom, mind az előbb felsorolt online oldalakat, sőt, éppen ezért elmélkedem ennyit róla, mert sokszor van bűntudatom amiatt, hogy mennyi időt elfecsérlek felesleges dolgokkal. De mégis, nem gondolom, hogy emiatt annyira aggódunk kéne. Én annyit tanácsolnék, amikor már végképp úgy érezzük, felemészt minket az információ áradat ami a telefonunkból ömlik ránk, csak kapcsoljuk ki, menjünk ki a természetbe sétálni, nézni ahogy virágoznak a fák, építik a fészküket a madarak, vagy csak üljünk le egy fa alá, lapozzunk fel egy könyvet és élvezzük a napsütést. Egészen biztos vagyok benne, Herman Ottó is ezt tenné a helyünkben :)

Végezetül pedig még egy pár gyönyörű kép a Vácrátóti Arborétumból, ahol a múlt hétvégén voltunk, érdemes elmenni, nagyon szép, most tavasszal