A zöld ereje_May története

Sziasztok! Az e heti bejegyzés a Zöld erejének az előtörténete, May, Lola nagymamájának története.

2037, május. A réten két gyerek fogócskát játszik. Elbűvölő az időjárás, az ember ebben a szellős, májusi időben úgy érzi, nem létezik semmi rossz, legszívesebben újra gyerek lenne, az illatos fűben hemperegne és kacagna. A történet főszereplői hasonlóképpen gondolhatták ezt, és bűntudat nélkül viselkedhettek gyerekként, hisz egyikük sem élt még fél évtizednél többet. Teljesen belemerülve a fogócskába futnak, rohannak a réten, utánuk pedig egy gyönyörű, éjfekete újfundlandi. A rétet végig erdő határolja, egyetlenegy ösvényt kivéve. A kis túrázók pedig minden bizonnyal innen jöhettek, két hátizsák volt hanyagul ledobva egy régi, korhadt pad mellé. Egy nagyobbacska patak folyik az ösvényre merőlegesen, az aranyos híd mintha a rét bejárata lenne. Tökéletes kis birodalom két gyereknek, egészen idilli. Mintha a békés rét csakis a gyerekek védelmére létezne, és a világ összes gondját-baját el akarná takarni előlük. Ezzel a feltételezéssel pedig nem is járunk olyan messze az igazságtól. A két gyermek, May és Charles szülei jó barátok, minden szabad idejüket (ebből pedig nincs sok nekik) együtt töltik. Charles édesanyja, Megan ötlete volt, hogy a gyermekeiknek egy olyan "természetes játszóteret" hozzanak létre, ahol élvezhetik egymás és a fák, virágok társaságát, de szükség esetén el is bújhatnak. Ugyanis 2037-ben nem nagy áldás az Egyesült Államokban élni. Senki nem beszélt róla, mégis mindenki tudta, hogy Japán és Kína átvette a vezetést, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból. A két ázsiai ország kéz a kézben keresi most azt a tökéletes bolygót, ami lakható és elérhető távolságban is van ahhoz, hogy az emberiség elfoglalhassa. Az amerikai vezetőség pedig, annak ellenére, hogy sokáig egyáltalán nem foglalkoztak a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal, most gőzerővel keresi a megoldást a föld megmentésére. Ugyanis tisztában vannak azzal, hogy oly sok év zsarnokoskodás után nincs rá esély, hogy a mostani nagyhatalmak engedik, hogy őket is bevegyék a projektbe. Tehát a legvalószínűbb az, hogy az amerikai állampolgárok az utolsók közt hagyhatják el a földet, ezt a pusztulásban lévő égitestet. Igaz, erről az egyszerű emberek nem sokat tudnak, csak azt, hogy nagy a baj.

A Flower és a Verne család azonban mindezekről tud, hisz Megan Murphy és Anna Miller is környezetvédelemmel foglalkozik, így ismerkedett meg a két család is. Megan csupán 18 éves volt, amikor már környezetvédő aktivistaként járta a világot. Anna soha nem volt elég bátor ahhoz, hogy ilyen hangosan hallassa a véleményét, mindig is egy visszahúzódó, csöndes személy volt. Viszont mindig, mindennek precízen utánaolvasott, és épp ezért lett elengedhetetlen társa, asszisztense és legjobb barátnője is Megannek. Emellett mind a ketten bele-bele kóstolgattak a tudomány világába, fontos volt nekik, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is segítsék előre a környezetvédelmet. Anna nemsokára végleg elkötelezte magát a tudomány iránt, beiratkozott a Harvard egyetemre. Megan pedig úgy döntött, politikát és újságírást fog tanulni, hogy beszédei meggyőzőbbek, tüntetései pedig sikeresebbek legyenek. Igaz, mindketten nagyon tehetségesek voltak a biokémia terén, egyikük sem szárnyalhatta felül a kor legnagyobb zsenijét, Aidan Flower professzort. Flower még igencsak fiatal volt, amikor Megan és Anna megismerkedtek vele, és későbbi titulusa ellenére, látszatra semmit sem öregedett. Az ausztrál fiú eleinte senkit sem ismert az egyetemen, ahová akkor még, mint diák érkezett. Anna, aki együtt járt vele az órákra, rögtön beleszeretett, amint meglátta, ám Flower-nek Anna barátnője, Megan tetszett. Hisz, mint mindenki, ő is csodálta benne az önbizalmát és harciasságát. Megan természetesen kikosarazta az ifjú tudóst, Aidan pedig Anna vállán sírta ki magát. Később Megan, Anna kérlelésére, kibékült a fiúval, és nagyon jó barátok lettek. Ám Flower nem tudott más szemmel nézni rá, azt hitte, még mindig szereti a lányt. Megan ekkor az egyetem legtehetségesebb (és leghelyesebb) írópalántájával járt, Nicholas Verne-vel. Nicholas egyenes ági leszármazottja volt Jules Verne-nek, a nyáron pedig Párizsba készült, hogy megismerje a várost, ahol felmenői éltek. Erre az útra pedig Megan is vele tartott. Aidan maga is meglepődött, mennyire könnyen viseli Megan távozását. Ő és Anna nyáron is az egyetemen maradtak, ugyanis közösen végeztek egy kutatást. A fiú ekkor döbbent rá, a számára tökéletes társ végig ott volt a szeme előtt, aki nem más, mint Anna. Megan is egészen megváltozott, miután visszatért az európai útról. Megkérték a kezét! Megant egészen elbűvölte, hogy Nicholas, akivel csak a népszerűsége és felnőttes természete miatt járt, valójában mennyire különleges és lenyűgöző ember. Azon persze nagyon felháborodott, hogy Nicholas ennyi ismeretség után meg merte kérni a kezét, de a válasza egyértelmű igen volt. Visszatérve az egyetemre ők négyen elválaszthatatlanok lettek. Nemsoká azonban Anna és Aidan úgy döntöttek, a New York állambeli Queensbury-be költöznek. Mindketten sikeresen lediplomáztak (igaz, Aidan mesterfokon), és a nem túl népes Queensbury-ben szerettek volna egy labort nyitni, ahol békés környezetben tudnak kutatni.

Történetünk 5 évvel később kezdődik, illetve, ha ennyi, talán felesleges mondat után még emlékszik valaki arra a csodás rétre és a gyerekekre, tudhatja, hogy már el is kezdődött. Hiszen a novella címe is May története, szóval úgy illene, ha róla beszélnék és nem a szüleiről. May Flower tehát Queensburyben látta meg a napvilágot, de otthonának mindig is a North Hudson nevet viselő falucskát tartotta. Édesanyja, Anna ötlete volt, hogy vegyenek itt egy hétvégi házat, hiszen úgyis mindig arrafelé, a hegyekben kirándultak. New York államban ugyanis van egy gyönyörű hegyvidék, amit sokan, tévesen Appalache-hegységnek hívnak, ami pedig egy teljesen másik hegyvonulat. Tehát ez a hegység nem más, mint az Adirondack. Gyönyörű, elbűvölő vidék, mégsincs ellepve turistákkal. Anna és Aidan Queensbury-be érkezésük után 1-2 héttel fedezte fel ezt a csodás helyet, ahol a levegő még tiszta, a természet pedig háborítatlan volt. Igaz, a nevük arra utal, hogy ők is részei ennek a harmóniának, a Flower családnak azonban esze ágában sem volt jogtalanul elfoglalni. Gyermekeiknek mindig azt tanították, ők a vendégek, és nekik kell tisztelniük a hegyek lakóit, nem pedig fordítva. Miután Anna és Aidan megvették hétvégi házukat North Hudson közelében, ami egyébként 45 percre volt Queensburytől, minden hétvégéjüket itt töltötték, és gyakran Megant és Nicholast is megvendégelték. Nicholast és feleségét pedig annyira megfogta a hely, hogy eladták Massachusetts-i házukat és megvették a szomszéd birtokot. Hiszen Nicholas bárhol tudott írni, valamint Megan már a szíve alatt hordozta a legifjabb Verne-t.

Charles Verne 2032-ben született, May alig egy évvel később. A két gyerek szinte együtt nőtt fel, elválaszthatatlanok voltak, habár May csak a hétvégéket és a nyarat töltötte North Hudsonban. Egyébként, itt megjegyezném, hogy mind May-nek, mind Charles-nak voltak testvéreik, Maynak 2, Robert és Matthew, Charlesnak pedig 3, Lily, Peter és Maggie, ám ezeket a neveket a történet szempontjából nem fontos megjegyezni. Most pedig ugorjunk vissza a hegyi tisztásra, aminek most már a pontos földrajzi meghatározását is tudjuk: Adirondack-hegység, North Hudson.

Egy évvel később van, de a helyszín ugyanaz, és a szereplők se sokat változtak, talán csak az erdő egy kicsit. Mintha a fák nem lennének olyan élénkzöldek. Mintha a levegő nem lenne olyan friss. Mintha a nap sokkal erősebben és égetőbben sütne. Igen, a pusztulás lassan, de biztosan erre a vidékre is rátelepszik. Ám most még nincs itt az ideje a gyásznak, a gyerekek csak szebbek és nagyobbak lettek. A kis May már nem selypítve beszél, Charles pedig iskolába jár. A két pajtás mostanában még több időt tölt együtt, ugyanis North Hudsonban nincsen iskola, tehát Charles Queensbury-be jár. Minden nap lovagiasan hazakíséri May-t az óvodából. Mégis, mindketten akkor a legboldogabbak, ha a hegyet és az erdőt járhatják és a rétükön játszhatnak.

• Karla! - kiált oda Charles a csodás újfundlandinak - Ne kergesd már a méheket!
• Chaz, játszunk valamit? - kérdezi May, aki már kissé megelégelte a semmittevést, amit Charles olvasásnak hív.
• Jobb ötletem van! Inkább felolvasok neked! - csillan fel Charles szeme - Nézd, most ezt olvasom, a Harry Potter, érdekel?
• Nem - feleli durcásan May. Megsértődött, hisz nem azt csinálják, amit ő akar. -Miről szól? - kérdezi végül mégis.
• Egy varázslóról - kezdi el a mesét Charles. May ezt nyilván nem tudja, de Charles néha kicseréli a szavakat a mondatokban, vagy éppen új mondatokat tesz hozzá a könyvhöz! Akárcsak az apja, vagy éppen Jules Verne, ő is igazi író tehetség.

Charles egész délután olvas, az örökmozgó kislány pedig néma csöndben hallgatja. Csak mikor már esteledik és a fiú úgy határoz, ideje hazamenniük, akkor szólal meg.

• Chaz! Ez nagyon jó volt! Legközelebb is!
• Rendben kicsi May - mondja Charles huncut mosollyal az arcán, tudván előre, hogy mi fog történni.
• Én nem vagyok kicsi, Chaz! Nem va-gyok ki-csi! - óbégatja a pöttöm lányka.
• Jó, jó, menjünk haza! De nem hiszem, hogy azokkal a törpe kis lábaiddal el tudsz kapni!
• De, el tudlak!
• Akkor hajrá! Karla, gyere!

A gyerekek pedig nevetve versenyeznek hazáig.

Az évek azonban megállíthatatlanul peregnek tovább, May az első osztályt kezdi. May a második osztályt végzi el, May büszkén mutatja harmadik osztályos, kitűnő bizonyítványát. May büszkén mutatja negyedik osztályos kitűnő bizonyítványát. Nem szép dolog ilyen gyorsan átpörgetni egy ember gyerekkorát, sok könyvet tele lehetne írni az iskolai drámákkal és sérelmekkel, akárcsak a vidám és vicces történésekkel, de engem sürget a karakterszám, és ennél jóval fontosabb dolgokról lesz még szó.

Azt azonban feltétlen meg kell említeni, hogy az évek során a Földünk állapota csak romlott és romlott. Ezt a változást talán legjobban a két gyerek mezőjén lehet végigkövetni. A régen gyönyörű kis rét ma már csak szép, átlagos. Virág már csak elvétve található. Az erdő száraz és kopár, a kis patakban egyre kevesebb víz folydogál.

May iskolás évei során végig jó tanuló volt, nem zseni, de éles eszű és talpraesettebb, életrevalóbb, mint kortársai együttvéve. Életcéljának tekintette a Föld megmentését, és ugyanúgy környezetvédő akart lenni, mint az édesanyja. Nem sok fiúval járt, úgy gondolta, a kamasz srácok csak havernak jók, és egyikük sem elég őszinte és nyílt. Ő egy olyan fiúra várt, akivel mindent megbeszélhet, és hasonló a világnézetük, de vitázni is mer vele. Azonban csak egy ilyen embert ismert, ő pedig Chaz volt. De nem! May azt túl klisésnek tartotta, hogy élete szerelmét gyerekkora óta ismerje. Szerette Charles-t de ezt soha nem lett volna hajlandó beismerni. Néha persze elgondolkodott ezen, hisz egy ilyen nagy és tomboló érzést nem könnyű elfojtani, még egy ilyen akaraterős lánynak sem, mint May. De mindig meggyőzte magát, hogy ez csak baráti szeretet. Charles azonban felvállalta érzéseit, sokszor tudtára adta May-nak, hogy szereti, de a lány, mintha tudomást sem vett volna erről.

May gondolkodásán végül egy könyv változtatott, amit 17 évesen olvasott. Azelőtt nem sokszor hallott még Paulo Coelho-ról, csupán egyszer említette meg a könyvklubot tartó, nyugdíjas, volt irodalomtanár, rossz példaként, amikor arról beszélt, hogy mi szépirodalom és mi nem. Maynek azonban azonnal megtetszett a könyv, amit egy régi könyvtár eldugott polcán talált. A címe ez volt: Hippi. Nem sokat tudott a hippikről, csupán annyit, hogy a háború ellen harcoltak, és hogy a dédanyja is az volt. Éppen ezért ez a családnevük. Mikor hozzáment a dédapjához, akinek ősei ausztrál őslakosok voltak, úgy döntöttek, hogy úgymond angolosítják a nevüket, mert a dédapa családneve egészen kimondhatatlan volt. Végül a Flower mellett döntöttek, a hippi dédnagyi ötletére. (Mondjuk azt már nehéz megérteni, Aidan és Anna miért a May keresztnevet adták gyermeküknek, így elkeresztelve őt májusi virágnak, de ez nem is lényeges, angolul jól hangzik.)

May-t mégis valamilyen varázslat kerítette hatalmába a könyv láttára, úgyhogy rögtön nekikezdett. Egészen addig el sem mozdult a helyéről, míg el nem olvasta a könyvet. Miután elolvasta, azonnal Charles keresésére indult. Mikor sehol sem találta az iskolában, rájött, hol lehet. Hiszen péntek van! Charles-szal ilyenkor már az utolsó órájuk után rögtön el szoktak indulni North Hudson felé, hogy ott töltsék a hétvégét. May csak ekkor pillantott rá a telefonjára, és vette észre a millió értesítést. Chaz 10-szer hívta, és 24 üzenetet írt. May azonban nem reagált egyikre sem, csak gyorsan felszállt egy North Hudson felé induló vonatra. Amikor megérkezett, villámgyorsan rohanni kezdett, egyenesen a hegyek felé. Csak futott és futott felfelé, amíg meg nem látta a kis patakon átívelő hidacskát. Nemsokára Charles-t is megpillantotta, egy nagy diófának támasztotta a hátát és olvasott.

• Chaz! - kiáltott kétségbeesett hangon May, miközben megállt előtte. - Itt vagyok. És szeretlek. De ezt te is tudod. Rájöttem, hogy értékesebb vagy mindennél és mindenkinél a számomra. Ez most nyálasan hangzik, de te tudod, hogy én csak akkor mondok ilyet, ha azt komolyan is gondolom. Kérlek, bocsáss meg, amiért nem vettem tudomást az érzelmeidről. Valamint a saját érzelmeimről.

Charles pedig, aki mindig olyan jól bánt a szavakkal, most csak magához húzta és átölelte Mayt.

Hogy mi történt ezután?

May és Charles 2052-ben összeházasodtak. May ekkor 19, Charles 20 éves volt. Egy évre rá született Ellie, a lányuk. Charles mindössze 26 éves volt, amikor egy halálos betegséget diagnosztizáltak nála. 2 hónapra rá elhunyt. May ekkor mutatta meg igazán, mennyire erős. Feladta álmait és céljait, és egyetlen feladatának Ellie felnevelését tekintette. Ellie soha, semmiben nem szenvedett hiányt, hála édesanyjának. Talán egy dolgot kivéve. Ellie nem ismerhette meg a természetet, legalábbis csak egy csonka változatát. May azonban kitalált valamit. Valamit, amivel (talán ő ezt soha nem fogta fel igazán) elérte az álmát és a célját. Megmentette a Földet. Legalábbis ő is részese lett a Föld megmentésének. Mert egyedül nem lehet megmenteni a bolygót. Akárcsak egy kirakó, itt is sok kicsi darabra, sok emberre van szükség. May is hozzátett egy darabot, nem is kis darabot ehhez a nagy és nehéz kirakóshoz. May története azt mutatja meg számunkra, hogy mind hozzárakhatunk egy kicsit ehhez a kirakóshoz, és ha hiszünk benne, ha igazán hiszünk benne, egyszer kirakhatjuk. Egyszer újraszínezhetjük a Földet.